2009. május 7., csütörtök

2006 - Beviszünk az erdőbe

Emlékezetes év! Emlékezetes helyszín. A két év városlakás után az erdő közepén lévő kis meseházban táboroztunk le. Hátránya, ami előnye is: a város messzesége. Naponta jártunk boltba, becsületkasszás büféből lehetett nassolni, de személyes holmikat - mint fogkrém, stb. - egyedi megrendelés mellett lehetett hozatni a tanarakkal a boltból.
Ezért cserébe viszont végtelen tér (semmi térerő) , madárdal volt a részünk. Esténként tábortűz melletti meleg teaivás volt a program, nappal napon ülés. Volt egy közös kutyánk, aki egy vadászat során veszett el és talált meg minket, és akit nagy szerettünk, de sajnos nem úgy alakult a sorsa, ahogy szerettük volna. És volt egy közös rókánk is, aki minden éjjel ízletesen csemegézett a szétszaggatott szemeteszsákokból, és nem igazán félt az emberektől.
Kicsit szűkösen, de vidáman éldegéltünk az erdő szívében.


MI - avagy sok test, egy lélek, egy pillanat.Kedvenc kutyusunk, aki mindig velünk volt és imádta a próbákat.

Nem spéci hárfa...
Dóri a zsiráfrabló.
Csücsülünk a rét ölén.

Róka barátunk rablás közben.
Lányok tavalyról.
Jár a Baba, jár.
Lovacska vendégünk is volt.
Repülés.
Összehangolt kosár emberekből fonva.
Mátrix.
A kicsi, a nagy - Artúr és Indián nincs a képen. Na jó, ők a konyhás nénik.
Csoportos mélázás - bocsánat, alkotás.
Egyéni mélázás - bocsánat, alkotás.
Hát itt valamit csinálunk.
Tiszta öröm.
Némelyekre ragadnak az emberek.
Egyenruhás kígyó.
Bár úgy tűnhet nem, de igazából mégis élvezik a gyakorlatot.
Nekünk mindenki bedől.

Tényleg mindenki.

És eljő a tejes - avagy az erdei manó titka.
Bográcsvacsora. (Köszönjük Tisza-szülők.)
Csak nem egy éjszakai próba?
Üde csajok - még próba előtt.
Hiába, a sok munka mellé kell a finom és laktató ebéd - akár két kanállal is.
Majmaink.
Tengerparti filing.
Üres már a terem - nem zajozunk tovább.
Nem, nem ilyen mindenkinek a szállása - csak aki megérdemli.
Elhagyjuk az erdőt.
Beköltözünk a színházba.
Kezdőik az előadás - tanarak a színen.

Előadás után a színpadon .
A bevétel a kilépő díjból. Szépen kerestünk.
Búcsúbuli.
Lányok éjjel.
A parkett ördöge.
Az igazi nők!

Előadások:

Ion Luca Caragiale: FARSANG (KARNEVÁL)
zenés ülés egy részben

Szereplők:

Németh István

Solt Éva

Tisza Mária

Tisza Veronika

Váraljai Niké

Végső Edit

Rendezte: Szántó Péter







ÉS BOLDOGAN ÉLTEK AMÍG...

zenés bigyó egy részben

Szereplők:

Abdullin Szárdár

Buza Csilla

Fövényesi Dóra

Stolczenberger Róbert

Szántó BABA Edit

rendezte: Makranczi Zalán






MÍG ÁLLNI LÁTSZÉK AZ IDŐ...

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde c. drámája alapján

Szereplők:

Csongor.....................................Szabó Viktor

Tünde........................................Kukk Zsófia

Balga...................................Abdullin Szárdár

Ilma.......................................Farsang Kitti

Mirígy.....................................Horváth Ágota

Bábjátékosok, Éj, Párkák, Sors, Ördögök.................

................Fülöp Hédi, Kisvári Edina, Molnár Zsuzsa

Ledér, egyik krisnás.......................Túri Veronika

Versmondó lány, másik krisnás................Reil Evelin

díszlet: mindenki
jelmez: a bank melletti turkáló

rendezte: Bori Tamás